Az aromaterápia története egészen az őskorig nyúlik vissza. Tudjuk például, hogy a boróka bogyót fertőtlenítő szerként és ételízesítőként is használták. A bizonyítékok arra utalnak, hogy a gyógynövényeket évszázadok óta használják a különböző civilizációk gyógyászati, kulináris és kozmetikai célokra egyaránt.
Az egyiptomiak
Az egyiptomiak növényi gyantákat és olajakot használtak a mumifikációs eljárások során. Mirhát használtak a balzsamozáskor és a sírokban tömjént tartalamazó üvegcséket is találtak. Voltak olyan olajkeverékek amik olyan illatos olajokat tartalmaztak, mint a boróka, mirha, kardamon, citromfű és tömjén. A mirhát és tömjét értékesebbnek tartották még az aranynál is.
Kína és India
Mindenki számára ismert, milyen múlttal rendelkezik Kína és India a növények és gyógynövények gyógyszerként történő alkalmazásban. Mindkét országban létezik egy saját, csak rájuk jellemző, általuk megvalósított és használt ősi gyógyászati rendszer, mely még a mai, modern világunkban is elismert ezekben az országokban és ugyanúgy működő rendszerek ott, mint a nyugati típusú orvoslás, így az ősi receptúrák tovább élnek, és konkrét bizonyítékokkal szolgálnak arról, hogyan és milyen gyógynövényeket alkalmaztak már az ősidőktől a gyógyításban. Míg Kínában például a szantálfát használták a kolera gyógyításában, Indiában sikerrel alkalmazták a sebek gyógyítására és különböző szertartások kellékeként is, hisz mindkét ősi rendszer test-lélek-szellem egységeként kezeli az embert.
Klasszikus ókor
Az ókori görögök a növények orvostudományban történő felhasználásáról szerzett tudásuk nagy részét az egyiptomiaktól szerezték. Hippokratész görög orvos a kamillát használta a lázcsökkentés egyik módszereként, és az általános jó egészség érdekében napi aromás gyógynövényekkel végzett masszázst ajánlott. Egy másik görög orvos, Galen ciprus használatát javasolta a gyomorpanaszok enyhítésére.
Középkor
A középkor időszakában Avicenna perzsa orvos és filozófus felfedezte a lepárlás folyamatát. Nemcsak azt köszönhetjük neki, hogy nagyban hozzájárul a múltbeli és a jelenlegi orvostudományhoz, hanem részletes utasításokat dokumentált a masszázsról, valamint a növények és illóolajok használatáról az egészség javítása érdekében.
A keresztes hadjáratokról visszatérő európai lovagok elhozták az információkat a növények és gyógynövények betegségekkel való kezelésének előnyeiről. A bergamottot használtak az olasz népi gyógyászatban, Angliában pedig a Frankincense-t és a Benzoin-t használták Friar balzsamjának előállítására amit légzőszervi és bőrbetegségek esetén használtak fel.
17.-19. Század
1649-ben Nicholas Culpeper angol orvos közzétette gyógynövényét a Complete Herbal-t amely a növényi gyógymódok standard referenciájává vált. Culpeper több száz gyógynövényt katalogizált. A növényeket és betegségeket a bolygók hatásaival párosítva, a gyógyító ellátást a galenikus humorális filozófiával és asztrológiával ötvözve, egy működőképes orvostechnikai rendszert állított fel. Culpeper művei széles körben olvasott források voltak az orvosi kezelésekkel kapcsolatban.
Később a nagy pestis idején az orvosok és gyógyszerészek gyógynövényekkel és fűszerekkel töltött maszkokat viseltek, hogy megvédjék magukat betegségtől. Számos korabeli ábrázoláson láthatóak ezek a csőrszerű maszkok, amik leginkább farsangi jelmezekre emlékeztetnek.
Hieronymus Braunschweig német orvos számos könyvet írt az illóolaj-desztillációról, amelyek több száz kiadáson mentek keresztül minden európai nyelven. 1597-ben 25 illóolajra hivatkozott, köztük: rozmaring, levendula, szegfűszeg, fahéj, mirha és szerecsendió. Az illóolajok lepárlásával kapcsolatban sok könyvet írtak a 16. században, különösen Németországban, amely az európai aromaterápia reneszánsz középpontja volt.
A 18. században a patikák elkezdtek illóolajokat adni gyógynövényeikhez, és feltalálták az Eau de Cologne rozmaring, bergamott, neroli és levendula illóolajokat.
A viktoriánus angliai menyasszonyi fejdíszek Neroli virágából készültek, hogy megnyugtassák a menyasszony idegeit és a tisztaságot is képviseljék.
Első világháború
1910-ben egy francia vegyész Rene Maurice Gattefosse a legenda szerint laboratóriumában dolgozott, amikor megégette a kezét, és hirtelen a legközelebbi tégelybe mrtotta, amely levendula olajat tartalmazott, és ami nagyon gyorsan enyhítette a fájdalmát és szép sebgyógyulást eredményezett. Igy fedezte fel újra a levendulaolaj gyógyító tulajdonságait. Ezt követően a Gattefosse az 1. világháború alatt a katonai kórházakban illóolajokkal kezelte a katonákat. Illóolajok felhasználását kezdete kutatni és kísérletezni, majd eredményeit 1928-ban egy tudományos cikkben közölte. Itt használták először az "aromaterápia" kifejezést. .
Napjainkig….
Egy másik tudós, Dr. Jean Valnet folytatta az illóolajok antiszeptikus és gyógyító tulajdonságainak kutatását azzal, hogy az olajokat az indokínai háború idején harci sebek kezelésére használta. Valnet munkája alapozta meg, a gyógynövény olajok terápiás felhasználását, azzal, hogy megírta az Aromaterápia gyakorlata című könyvet, amelyet 1964-ben fordítottak angolra.
Marguerite Maury, egy osztrák biokémikus követte Valnet munkáját, és felfedezte, hogy amikor az illóolajokat felvitte a bőrre, az olajok felszívódtak. Maury illóolajokkal végzett masszázsokat vitt az Egyesült Királyságba, és 1961-ben megjelent az Élet és ifjúság titka című műve, amely úttörő szerepet játszott az illóolajok modern használatában a masszázsban.
Következő bejegyzéseinkben bővebben írunk az illóolajok felhasználási területeiről és lehetőségeiről, arról, hogyan válasszunk illóolajot, az esszenciák biztonságos felhasználásáról.